Riasztani fogja a szülőket az új iOS, ha a gyerek meztelen képet küld vagy fogad

Az Apple olyan funkciót készített az iOS 15.2-es változatához, amelyik segít megvédeni a gyerekeket a szexuális ragadozóktól.

Még augusztusban derült ki, hogy az Apple egy igen fontos funkciót építhet be az iOS legújabb, 15.2-es számú változatába. A tervezett új eszköz a gyerekeket igyekezik megvédeni attól, hogy szexuális ragadozók áldozatává váljanak.

A jelek szerint az Apple tényleg megcsinálja ezt a funkciót, és már javában tesztelik is azt. A Cultofmac azt írja, az eszköz bekerült az iOS 15.2-es fejlesztőknek szánt, béta-változatába, amit kedden adott ki a cupertinói cég.

A hvg azt írta, az eddigi információk szerint a rendszer képes lesz észlelni, ha egy iPhone-on keresztül a gyerekek meztelen fotókat akarnak küldeni vagy fogadni, és ha ez megtörténik, riasztja a szülőket. A lap szerint fontos, hogy a funkció ki- és bekapcsolható, vagyis nem lesz kötelező használni. Ezenkívül a képek azonosítására gépi tanulást használ az Apple, vagyis a szóban forgó képek nem fognak kikerülni a mobilról.

A beszámoló szerint ha a funkciót bekapcsolják, akkor az iPhone-okon és az iPaden futó Messages (Üzenetek) alkalmazásban egy elhomályosított képet fog majd látni a gyerek. Ha megpróbálja megnézni, akkor a rendszer rákérdez majd, hogy valóban látni akarja-e a nem neki való tartalmat. A lap szerint az üzenetet úgy fogalmazták meg, hogy azt a gyerekek is megértsék: "sensitive photos and videos show the private body parts that you cover with bathing suits", ami magyarul nagyjából úgy hangzik, hogy az érzékeny fotók és videók a test fürdőruhával eltakart intim részét ábrázolják. Ha a gyerek ezek után mégis megnyitja azt, arról azonnal értesítést kap a szülő. A küldésnél hasonló folyamat játszódik le, ha pedig a figyelmeztetés ellenére mégis elküldi azt a gyerek, a rendszer arról is értesíti a szülőket.

A beszámoló szerint a funkció alapértelmezés szerint ki lesz kapcsolva, és a szülőnek kell majd azt aktiválnia a családi csomagban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések